Napok
óta gondolkozom azon, hogy posztoljak-e egy olyan emberről aki
elindított vmi jót utána a saját gyökérsége miatt eddig mindenbe
belefulladt leírtam egy 6 oldalas cikket amit elmentettem, de annyira
indulatoktól túlfűtött, hogy szinte már lealacsonyító számomra aki nem
Én vagyok…Annyit tisztázzunk, hogy 13 és fél éve edzek és nem annak köszönhetem, hogy eljutottam eddig, mert valaki leírt egy cikket! Nem annak köszönhető, hogy jövőre elmegyek egy versenyre, felkértek egy fotózásra, mert valaki azt mondta hogy segít nekem közben soha semmit nem tett…
Felvállalom, hogy promóztam valakit akit nem kellett volna, mert egy
maszkot láttam –az eszmében hittem- és nem láttam az embert mögötte,
eredetileg 180 fokos fordulatot vett ezért, a fröcsögést és a
rosszindulatot és gonoszságot messze elkerülöm. Eldöntöttem, hogy
megfogom vele beszélni mik azok a dolgok amiket ellenem vétetett és mi
az ami idáig eljuttatott, mert most érzem úgy, hogy indulatok nélkül
tudok vele már beszélni, de szeretnék mindent szinten eltűnni erről az
oldalról örökre most jelenleg így érzem!
Szeretném elmondani, hogy nem neki köszönhető az, amit elértem csak magamnak és a családomnak akik támogattak, illetve azoknak az embereknek akiknek segítettem az elmúlt 10 évben!
Sokan vagytok és köszönöm nektek, hogy időről-időre rám írtok és
megköszönitek, hogy elindítottalak az úton amin haladni lehet.
Természetesen ezek a visszacsatolások mindig jól esnek és mindig is jó
olvasni őket… köszönöm nektek, hogy hittetek és hisztek bennem, Ti vagytok az Én erőm és kitartásom!
A
bejegyzésnek azokról az emberekről szólnék, akik újra kezdők és/vagy
eljöttek edzeni egyet-kettőt velem és/vagy segítséget kértek és
szeretnék nekik némi motivációt itt is nyújtani amennyiben személyesen
nem sikerült eleget! ;)
Nagyon
örülök mindenkinek, aki megkeres és segítséget kér. Amennyiben időm
engedi mindent megteszek, hogy elinduljon azon a bizonyos úton ami a
"hobby" testépítés irányába mutat, mivel nekem ez nem a munkám és a
keresetem ebből 0=Nulla. Elsődlegesen mindenkinek azt javaslom, hogy
alapozzunk alap gyakorlatokkal, majd amikor már ez nem elég szépen szét
bontjuk az edzést a megfelelő részletekre… de ez csak addig működik amíg
semmilyen komolyabb célt nem tűz ki az ember! Itt azért gondoljuk végig
ha valaki orvos szeretne lenni nem elég csak 5 évet letölteni a könyvek
fölött és görnyedve kikelni a padból, kell a gyakorlat folyamatos
tanulás és tapasztalat. Sajnos Én is csak egy darabig tudok segíteni
utána már nem és nem leszek képes motivációt sem adni, pusztán az első
periódusokban, de addig amíg tudok motiválni megteszem! ;) Azok után már
mikor nem tudok tovább segíteni, ajánlok nagyon jó szakembereket ebben a
világban akiket Én nagyra becsülök és van nevük és múltjuk. Lehetséges,
hogy majd egyszer Én is oda fejlődök hogy valakik engem ajánlanak, hogy
van múltam és tapasztalatom és értek hozzá, de addig sokat kell
tanulnom, sokat kell mennem azon a rohadt rögös úton amíg elérek oda
ahova szeretnék!
„Valamit vagy csinálunk maximális bedobással vagy sehogy!”
Természetesen
nekem is van rengeteg hiányosságom és mindenkinek elmondom, hogy tessék
olvasni, mindent ami ezzel a sportággal kapcsolatos könyvet cikket
fórumokat, de csak olyat ahol komoly szakember ad TANÁCSOT!
Természetesen van rengeteg, amit Én is ajánlok és sok fórumozó ajánl is
tankönyveket és egyéb hasznos olvasmányokat, nyugodtan tessék elolvasni
egyet kettőt nem fog ártani! ;) Most egyenlőre, amennyi időm van és
adott segítek néhány nagyon régi barátomnak ahogy ezt tettem régebben is
és élvezem, mert jó látni, hogy élvezik. Próbálok kicsit odafigyelni
rájuk heti egy napon, ami remélem sikerül is és örülnek neki avagy nem, hogy végig beledumálok pontosan hogyan is edzenek! ;) :D
Aki
elkezdi ezt a sportot tűzzön ki egy célt és tartsa magát ahhoz! ;)
Amennyiben elérte lépjen tovább egy kicsit, és még tovább csak így lehet
folyamatosan fejlődni és ha már elég amit elért akkor sem szabad
megállni, tessék fenntartani de azt is munkával lehet nem tv nézéssel
ezt ne felejtsétek el! ;)
Bárki
megkeres, igyekszem neki válaszolni és írni normális tanácsokat, mint
ahogy tettem az elmúlt 5-6-7-8-9 évben, mert mindig megtalált egy pár
ember, de mióta szuper vékony lettem magamhoz képest mert eldöntöttem, hogy ez így lesz keresnek meg a legtöbben, de élvezem és remélem, hogy tudok is segíteni nektek! ;) Tehát tessék írni és jönni mozogni!
Vasárnaponként
tartunk némi kis köredzést szűk 4-5 fős csoportban ami nagyon jó,
hiszen megcsináljuk a Brutál kört (Brutal challangere megyünk 5-6-7-en
2012. December 08-án) mint olyat persze bemelegítés után, na meg utána
egy komolyabb fizikai megterhelést jelentő második kört, nehogy itt a
végén eltunyuljunk végérvényesen! :)
Eszembe jutott valami ide:
„Természetesen a cél a Hold és ha elvétjük legfeljebb a csillagok közt találjuk magunkat!”
Mindenki
azt hiszi, hogy Én egy űrlény vagyok vagy egy fém vázon élő szövet
ember féle kiborg stb.… el kell mondjam nektek nem! Pusztán egyszerűen
imádok elmenni a terembe és folyamatosan meggyilkolni az izmaimat, hogy
fejlődjenek… Imádom érezni, ahogy vérrel telítődik és nem akar elférni a
bőröm alatt… nem tudom máshoz hasonlítani, ez olyan mint egyfajta drog
hatás… könnyű drogoktól elindulva egyre több és egyre több kell! Nem
elég már naponta 30 perc csak 40 vagy 60 vagy 90 perc… persze a szünetek
és ismétlések száma fordított arányban növekednek és eget rengető
fájdalmat érzel… de tudod hogy megint egy lépéssel közelebb vagy ahhoz
amit szerettél volna elérni! Nincs megállás! Nincs kegyelem!!! Wáááááááá
szorítod a fogad és még egyet beletolsz mert tudod, hogy van valaki aki
az simán menne Te meg egy szánalmas szar vagy és nem vagy képes rá?!
Biztos?! MÉG egyet!!!
Ezek
után lepihenhetsz az ágyadba, hogy Te mindent megtettél azért, hogy
megint egy lépéssel közelebb legyél… A mindennapokban nem szabad hogy
érdekeljen ha egy vállazás után szívószállal iszod a pohárból a vizet,
mert nem bírod megemelni, vagy egy komolyabb láb nap után 3-4 napon
keresztül nehezebben cammogsz végig bármilyen irányba, hiszen tudod,
hogy ekkor jól dolgoztál. Megnézel egy motivációs videót és megint
tudod… érzed hogy elkezd hevesebben verni a szíved… újra kell a kőkemény
terhelés… újra kell megint a vasat pumpálni, hogy érzed a kíííííínt a
fájdalmat… és mégis jó mert tudod visz előre vezet valahova így
fejlődsz… megint indulnál és megint ott kéne lenned érezve, hogy úgy
dübörög a szíved, hogy majdnem kiüti a bordakosaradat… zihálva és
szuszogva kikapcsolva a külvilágot… Tessék edzeni és mindent beleadni
minden edzésbe és eléred amit akarsz, de ne felejtsd el, hogy tisztán
kell enned ahhoz, hogy a tested is azt mutassa meg amit elméd
elképzelt!!!
Bármi lehetséges, csak tenni kell érte és miden út az első lépéssel kezdődik!
Kitartást
és jó edzéseket kívánok mindenkinek és rengeteg akaratot! ;) Amennyiben
pedig tetszik a cikk nyomjatok egy megosztást más is had olvassa el egy
elme rozzant ember posztját!
Jajj még egy képet ide ki kell raknom, hogy láthassátok milyen komoly segítségem volt egyik edzésen:
További szép napot nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése